Pitypangpreparátum 506

Mi a pitypangpreparátum (506)?

A pitypangpreparátum (506) a hat komposztpreparátum közül az ötödik. A pitypang (Taraxacum officinale) virágfejeiből készül, amelyek egy szarvasmarha bélfodrában (mesenterium) érnek a télen át, és parányi mennyiségben adják a komposzthoz. Ez a sorozat „kovasav-preparátuma”: a biodinamikus felfogás szerint a kozmoszban finoman eloszlott kovasavat közvetíti, és „érzékennyé” teszi a növényt a környezete iránt, így az nagy körzetből vonzza magához a szükséges anyagokat.

Míg a kvarcpreparátum (501) a kova-fény elvet a föld felett, a növényen keresztül érvényesíti, a pitypang a trágya felől dolgozik: azt a képességet kell adnia a talajnak, hogy a légkörből és a kozmoszból a szükséges mennyiségű kovasavat vegye fel.

A pitypang mint növény

A pitypang rendkívül alkalmazkodóképes: árnyékban nagy, széles leveleket és hosszú virágszárakat fejleszt, napon és a hegyekben finom, keskeny leveleket és rövid szárakat. Tejnedvet tartalmazó karógyökeret növeszt; a talajt borító tőlevélrózsából üreges szárak szökkennek fel szorosan zárt bimbókkal, amelyek csak akkor nyílnak ki, amikor a harmat felszáradt és a nap melegít. Virágzás után a domborodó vacokon megjelenik a „pitypangpamacs” – finom, pihekönnyű repítőernyők (pappus) kovatartalmú sejtszövetből.

Éppen ez a kova az ernyőgömbben teszi a pitypangot a biodinamikában különleges „fényérzékszervvé”: ahogyan a kova a bőrben és a szemben érzékszervi feladatot lát el, úgy lép a pitypangban kölcsönhatásba a kova és a kálium. A pitypang nem támaszt különösebb igényt a talajjal szemben, és szívesen meghódítja a gyepek hézagos foltjait.

Steiner jellemzése a Mezőgazdasági kurzusban

A Mezőgazdasági kurzus ötödik előadásában Steiner a pitypangot „rendkívüli jótéteménynek” és „egyfajta égi követnek” nevezte: szerinte ő „a közvetítő a kozmoszban finoman, homeopatikusan eloszlott kovasav és aközött, amire kovasavként tulajdonképpen az egész vidéken szükség van”. A döntő a kálium és a kovasav kölcsönhatása (nem a kalciumé), amelyet a pitypang magában hordoz.

A kész preparátum szerinte azt a képességet adja a talajnak, hogy „éppen annyi kovasavat vonzzon magához a légkörből és a kozmoszból, amennyire a növényeknek szükségük van”. Ezáltal a növények „érzékennyé válnak … mindazzal szemben, ami a környezetükben hat”, és maguk vonzzák magukhoz, amire szükségük van – akár a szomszédos rét vagy a közeli erdő talajából is. Steiner képe: a „tompa” növény nem érzékeli a környezetét; a kovasavval átjárt növény viszont érzékennyé válik, és „nagy körzetből vonzza magához a dolgokat”.

Miért éppen a marha bélfodra?

Burokként a bélfodor (mesenterium) szolgál – a legyezőszerű hashártyaredő, amelyen a bélkacsok függenek –, vagy a szarvasmarha nagycseplesze (omentum majus). Steiner tömören fogalmazott: a sárga fejecskéket „bevarrják a marha bélfodrába”. A hashártya anatómiailag az anyagcsere-terület idegrendszerének hordozója; a biodinamikában a kovasav ásványi-kozmikus folyamatához illő buroknak tartják. A gyakorlatban fontos: mindkét hashártyaszerv hajlamos az elzsírosodásra; az elzsírosodott, lehűléskor megmerevedő szövet burokként alkalmatlan, a sovány cseplesz (például kukoricával nem etetett tejelő tehenekből) viszont alkalmas.

Készítés lépésről lépésre

Virággyűjtés. A nyíló virágkosarakat kora tavasszal, napos reggelen szedik – a belső szirmoknak még felálló „koronácskát” kell alkotniuk. A teljesen kinyílt virágzatok szárítás közben a magképzésig utóérnek, ezért ezeket nem használják. A virágok nem maradhatnak sokáig a gyűjtőedényben (gyorsan felmelegszenek), néhány órán át a napon fonnyadnak, majd vékonyan szétterítve, szellős árnyékban száradnak; a drognak sárgának kell lennie, minél kevesebb fehér fejecskével.

A bélfodor előkészítése. A sovány csepleszt vagy bélfodrot vágás után darabokra vágják, 3–4 napig napon szárítják, és hűvös helyen tárolják; meleg vízben vagy pitypangteában beáztatva azonnal felhasználható. A vágásból frissen kikerülő csepleszt részesítik előnyben.

Gombócok formálása. Ősszel – nagyjából Szent Mihály napjától október közepéig – a szárított virágokat az egész föld feletti növényből készült teával vagy préslével enyhén megnedvesítik. Egy kiszabott bélfodordarabra (kb. 20×20–35×35 cm) két-három maréknyi virágot préselnek, a sarkokat ráhajtják, és legfeljebb gyermekfejnyi gombóccá kötik, amely egy-két napig szikkad.

Elásás télre. A gombócokat a zárt oldalukkal lefelé (hogy ne álljon pangó víz a burokban, és ne silózódjon be) a többi preparátumhoz hasonlóan elássák. A zsiradékra vadászó rókák, kutyák és egerek ellen bodzagallyak és ráhelyezett lécrács segítenek.

Kiemelés. Április végén / május elején kiássák a gombócokat, tartalmukat preparátumként kiveszik, és szükség esetén megszárítják. A burok maradványai a preparátumhoz tartoznak, és trágyalé-, hígtrágya- vagy nyírfagödrökben használják fel őket (illetve az érvényes előírások szerint ártalmatlanítják).

Mennyiség és szükséglet

Wistinghausen hektáronként mintegy 350 g friss, illetve 25–50 g szárított pitypangvirággal számol. Egy 20–30 hektáros gazdaságnak körülbelül 5–7 kg friss vagy ½–1 kg szárított virág és nagyjából három bélfodordarab (kb. 30×30 cm) elegendő. Egy kész adag 1–2 cm³.

Hatás a komposztban

Steiner szerint a pitypangpreparátum azt a képességet adja a talajnak, hogy a légkörből és a kozmoszból kovasavat vonzzon magához, és „érzékennyé” teszi a növényeket a környezetük iránt. A biodinamikus hagyományban az 506-ost olyan preparátumnak tartják, amely rendezi a növény kova-kálium háztartását és „befogadókészségét”. Ehrenfried Pfeiffer a komposztpreparátumokat összességükben a növekedési erők erősítéséhez sorolta.

A Demeter-gazdaságok számára a komposztpreparátumok alkalmazása kötelező (lásd: Demeter-minősítés).

Alkalmazás

A pitypangpreparátumot a többi komposztpreparátummal együtt kis csomókként juttatják a komposztba vagy a trágyakazalba. Az öt szilárd preparátum (502–506) és a folyékony macskagyökér (507) együtt ható sorozatot alkot; egy adag nagyjából tíz köbméter trágyához elegendő.